Százéves marketing, háborúba megy a nagyapám

A marketing örök

Nagyapám katona ruhában

1914-et írunk, a tőke marokra fogja nagyapámat is, kiragadja a zalai dombok közül és odadobja Európa hadszínterére ágyútölteléknek. Nem tudom, hitt-e nagyapám az őszi hazatérésben. Úgy szólt a marketing – mire lehullanak a levelek hazajönnek a bakák.
Hitt vagy nem hitt benne, mindenesetre búcsúzásként bement Nagy-Kanizsán a Csengeri-utcza 1. sz. alatt Vértes Antal fényfestő műhelyébe, hogy a mellékelt, ott készült kép legalább megmaradjon róla.

Persze, egy szakmai blogban nem a kamera előtt büszkén feszítő nagyapámról s nem is a magyar bakák feláldozásáról beszélnék, hanem a marketingről, amely a négy év híján százéves fotón megmutatja magát.

Levinson, a gerillamarketing atyja csettintene a megoldások láttán

A 16 x 10,8 cm-es kép előlapján nem csak az amúgy bizonyára vékony fotó látható, – esztétikus keretet is hagyva a legömbölyített, soft line kartonon, melyre felragasztották -, hanem azon az előlapon bizony ott van a fényfestő műhely beazonosítását szolgáló logo, a tulajdonos nevét megörökítő díszes felirat és az elérhetőség is (utca, házszám).
A hátlapon a fényfestő műhelyének sajátos pozicionálása ragadhatja meg figyelmünket:
„Felvételek borult időben is villany világítás mellett.”

Ez a szöveg azért zseniális, mert egyedi jellemzőt visz a fotográfus tevékenységébe, a kor élvonalán történő munkálkodását bizonyítva. De a marketing-szemlélet itt még nem ér véget, dőlt betűkkel az aduász: „Utánrendelések évek mulva is eszközöltetnek.”

Lám-lám, a kedves megrendelő nincs kiszolgáltatva az idő múlásának, ha elvész vagy megkopik a fénykép, bármikor kérhet belőle újat, fényeset.

Nagyapa fotójának hátlapján: Vértes Antal fényképészet
Nagyapa fényképének hátlapja

Kissé zavar ugyan, hogy nagyapám fotóján nincs kitöltve az utánrendelési szám…
Talán a bakák fényképein nem fáradt vele Vértes Antal fotográfus úr, tudhatta talán, hová is mennek a zalai fiúk…

Bécsben tovább élnek a családi vállalkozások?

A hátlapon, legalul LEOP LOEBENSTEIN WIEN felirat is látható (nekem nagyító kellett hozzá), s a neten bizony még mindig nyoma van a bécsi manufaktúrának, ahol a nyomat készülhetett.
Nagykanizsán bezzeg – hiába a kutakodó szem -, már semmi sem emlékeztet az internet tanúsága szerint a Vértes fotóra. Persze azért nem maradnak korszerű fényképészműhely nélkül a zalaiak – pl. FUJI Fotó Centrumot tüstént találunk…

Tanulságok

Bizony, hogy vannak tanulságai a régi idők megoldásainak! A szolgáltatásmarketing tárgykörébe nyugodtan beemelhetjük például az ismételhető képrendelés lehetőségét. A hátoldali marketing tényleg gerillamarketingre hajaz.

Még marketing, még történelem:

Fojtik-Veres: A nagy túlélő. Időutazás a marketingben

Válasz Thomas Csizmadia gerillamarketing kérdéseire

Apám milliói

Őskeresés, személyes történelem

Őskeresés, személyes történelem

Családi história

Személyes történelem: sírok a mánfai temetőben
A mánfai temetőben

Klára lányom a vállára vette a család történetét, levéltárakban kutakodik, régi anyakönyvekből kaparja ki a múltból azt, ami még nagy nehezen kikaparható.
Persze nem csak egyszemélyes program ez, „riportokra” bírja a hozzátartozóit és kirándulásokat teszünk elhagyatott temetők megdőlt keresztjei alatt, kullancsokat és tapasztalatokat szerezve az idők múlásáról. Ilyen a személyes történelem kutatása.

Akár úgy is mondhatnám: összeköti a korábban elszakadt, elrongyolódott rokoni szálakat nem csak élők és holtak, hanem az élők között is!
Talán ebben van a legnagyobb jelentősége a közös őskutatásnak…

Száraz kórság, nedves kórság

Persze számos érdekesség is előbukkan. Mánfán, az egykori Pécsbudafa nevű községben a temető már nem használt, elvadult parcellájában a feliratok már rég elporladtak a homokköveken, de két-három síron mégiscsak olvasható a felirat.
Így találtunk rá az 1891-ben, 44 éves korában elhunyt egyik ősünk kőkeresztjére, aki uradalmi erdőkerülő volt.
Klári kinyomozta, hogy a halál oka – az orvostudomány akkori állása szerint – száraz kórság volt.

A mánfai temetőben a sír az egyik ősömé
A mánfai temető elhagyott parcellájában dédapám sírja

Ahogy nézegettük a korabeli listát, úgy tapasztaltuk, hogy az emberek vagy mindjárt születésük után, csecsemőként meghaltak, vagy pedig a száraz-, esetleg a nedves kórság vitte őket el. Na jó, néhányan aggkori végelgyengülésben szenderedtek el.

Munka, munka, korai halál

Amúgy, ahogy az egy rendes családnál ildomos is, őseinket a munka, a fájdalom, a bűn és az érdem is jellemezte.
Van, akinek a sírját hiába is keresnénk, az akkori idők szokása szerint valahol a temető árkában kaparták el. Másnak viszont, mint egyetemi tanárnak, szép szertartás hozhatott nyugalmat.

A mindenkori társadalom mindig is tréfás kedvében volt. Nem múlóan ég emlékezetemben annak a rokonnak a sorsa, aki a múlt század elején „kitántorgott” Amerikába, évtizedek munkájával ott módos emberré vált. Majd hazajött, földet vett – valóságos birtokot – és jószágot nevelt.
Aztán az egész hóbelevancot erőnek erejével a közösbe vitték.
Hja, a mezőgazdaság „szocialista átszervezése” így alakult. Igaz, másokat meg az a korszak a hat elemi szintjéről felemelt…

Honnan jöttünk?

A térképen bejárja ujjunk ismert őseink útjait: Felvidék, Erdély, az Alföld laposa, Zala dombjai (közben gyerekkori ízek-illatok: a noa szőlőé, a nagy szemű sült zalai gesztenye ugrándozása a tenyeremben) – és kérdések sora, vajon honnan jöhetett a Kárpátok bércei közé dédnagyanyánk, Tanizer Rozália?

S bár Barguzinig nyilván nem megyünk el, azért Klári vezényletével folytatjuk az őskutatást. Talán így majd még jobban önmagunkra találunk?


Még egy kis (személyes) történelem:

Bognár László

A Don másképpen

Katonasírok. A Don kanyarban a hadsereg fele elveszett.

Katonák és munkaszolgálatosok a Don kanyarban

Olvastam, nem is úgy volt ez az egész doni história, ahogyan tudjuk. A Magyar Tudományos Akadémia egynémely professzora szerint egy jól felszerelt és kitűnően kiképzett magyar hadsereg harcolt a Don kanyarnál, nem is semmisült meg, hősiesen harcoltak a nagyszerű katonák meg a honvédség berkein belül nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő munkaszolgálatosok.

A Don és a pótminiszterelnök

Egyszer évekkel ezelőtt néztem a Hír TV-t, egy ünnepségen az Antall utáni egykori pótminiszterelnök, Boross Péter beszélt, azt mondta, a Donnál elesett bakák nagyszerűen, a kor színvonalán voltak felszerelve.
Majd az akkori – ma szombathelyi képviselő Hende Csaba – hadügyminiszteré lett a szó, aki szerint nem volt szép dolog, hogy a munkaszolgálatosokat megfosztották a haza fegyveres védelmének lehetőségétől!

AZ ÉLETÜKTŐL FOSZTOTTÁK MEG ŐKET MINISZTER ÚR! – ezt már nem a Hír TV mondta, hanem én – pimasz, otromba gyalázat ez az egész!

Ki vezette a magyar hadakat?

Meglehet, mikorra reggel felkelek, a magyar történettudomány és hadtörténelem szerint tulajdonképpen fényes győzelmet arattunk a Donnál, a seregek élén Orbán Viktor állt, akit a Don jegén mindjárt meg is választottak Nagy Magyarország királyának.

Mindez Ungváry Krisztián vitacikkeiről jut eszembe (aki a minap a Mindszentyt dicsőítő tábornak mutatott némi történelmi támpontot) és korábban számtalan írást szentelt a második világháborús magyar részvételnek.
Nincs mire szerénynek lennünk!
Viszont Ungváry igazán sokat tesz egy, a hatalom torzításait kiigazító, valóságos történelem ismeret meghonosításáért. Ez a kiváló munka, amely említésre érdemes. A Doctus és a korszerű műveltség róla (is) szól.

A tudás hatalom, a hatalom tudása viszont torzításra képes.

***

Témánkba vág:

Két karcolat – hogy legyen egy jó helyük

Őskeresés, személyes történelem