Őskeresés, személyes történelem

Családi história

Személyes történelem: sírok a mánfai temetőben
A mánfai temetőben

Klára lányom a vállára vette a család történetét, levéltárakban kutakodik, régi anyakönyvekből kaparja ki a múltból azt, ami még nagy nehezen kikaparható.
Persze nem csak egyszemélyes program ez, “riportokra” bírja a hozzátartozóit és kirándulásokat teszünk elhagyatott temetők megdőlt keresztjei alatt, kullancsokat és tapasztalatokat szerezve az idők múlásáról. Ilyen a személyes történelem kutatása.

Akár úgy is mondhatnám: összeköti a korábban elszakadt, elrongyolódott rokoni szálakat nem csak élők és holtak, hanem az élők között is!
Talán ebben van a legnagyobb jelentősége a közös őskutatásnak…

Száraz kórság, nedves kórság

Persze számos érdekesség is előbukkan. Mánfán, az egykori Pécsbudafa nevű községben a temető már nem használt, elvadult parcellájában a feliratok már rég elporladtak a homokköveken, de két-három síron mégiscsak olvasható a felirat.
Így találtunk rá az 1891-ben, 44 éves korában elhunyt egyik ősünk kőkeresztjére, aki uradalmi erdőkerülő volt.
Klári kinyomozta, hogy a halál oka – az orvostudomány akkori állása szerint – száraz kórság volt.

A mánfai temetőben a sír az egyik ősömé
A mánfai temető elhagyott parcellájában dédapám sírja

Ahogy nézegettük a korabeli listát, úgy tapasztaltuk, hogy az emberek vagy mindjárt születésük után, csecsemőként meghaltak, vagy pedig a száraz-, esetleg a nedves kórság vitte őket el. Na jó, néhányan aggkori végelgyengülésben szenderedtek el.

Munka, munka, korai halál

Amúgy, ahogy az egy rendes családnál ildomos is, őseinket a munka, a fájdalom, a bűn és az érdem is jellemezte.
Van, akinek a sírját hiába is keresnénk, az akkori idők szokása szerint valahol a temető árkában kaparták el. Másnak viszont, mint egyetemi tanárnak, szép szertartás hozhatott nyugalmat.

A mindenkori társadalom mindig is tréfás kedvében volt. Nem múlóan ég emlékezetemben annak a rokonnak a sorsa, aki a múlt század elején “kitántorgott” Amerikába, évtizedek munkájával ott módos emberré vált. Majd hazajött, földet vett – valóságos birtokot – és jószágot nevelt.
Aztán az egész hóbelevancot erőnek erejével a közösbe vitték.
Hja, a mezőgazdaság “szocialista átszervezése” így alakult. Igaz, másokat meg az a korszak a hat elemi szintjéről felemelt…

Honnan jöttünk?

A térképen bejárja ujjunk ismert őseink útjait: Felvidék, Erdély, az Alföld laposa, Zala dombjai (közben gyerekkori ízek-illatok: a noa szőlőé, a nagy szemű sült zalai gesztenye ugrándozása a tenyeremben) – és kérdések sora, vajon honnan jöhetett a Kárpátok bércei közé dédnagyanyánk, Tanizer Rozália?

S bár Barguzinig nyilván nem megyünk el, azért Klári vezényletével folytatjuk az őskutatást. Talán így majd még jobban önmagunkra találunk?


Még egy kis (személyes) történelem:

Bognár László

A Don másképpen

Katonasírok. A Don kanyarban a hadsereg fele elveszett.

Katonák és munkaszolgálatosok a Don kanyarban

Olvastam, nem is úgy volt ez az egész doni história, ahogyan tudjuk. A Magyar Tudományos Akadémia egynémely professzora szerint egy jól felszerelt és kitűnően kiképzett magyar hadsereg harcolt a Don kanyarnál, nem is semmisült meg, hősiesen harcoltak a nagyszerű katonák meg a honvédség berkein belül nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendő munkaszolgálatosok.

A Don és a pótminiszterelnök

Egyszer évekkel ezelőtt néztem a Hír TV-t, egy ünnepségen az Antall utáni egykori pótminiszterelnök, Boross Péter beszélt, azt mondta, a Donnál elesett bakák nagyszerűen, a kor színvonalán voltak felszerelve.
Majd az akkori – ma szombathelyi képviselő Hende Csaba – hadügyminiszteré lett a szó, aki szerint nem volt szép dolog, hogy a munkaszolgálatosokat megfosztották a haza fegyveres védelmének lehetőségétől!

AZ ÉLETÜKTŐL FOSZTOTTÁK MEG ŐKET MINISZTER ÚR! – ezt már nem a Hír TV mondta, hanem én – pimasz, otromba gyalázat ez az egész!

Ki vezette a magyar hadakat?

Meglehet, mikorra reggel felkelek, a magyar történettudomány és hadtörténelem szerint tulajdonképpen fényes győzelmet arattunk a Donnál, a seregek élén Orbán Viktor állt, akit a Don jegén mindjárt meg is választottak Nagy Magyarország királyának.

Mindez Ungváry Krisztián vitacikkeiről jut eszembe (aki a minap a Mindszentyt dicsőítő tábornak mutatott némi történelmi támpontot) és korábban számtalan írást szentelt a második világháborús magyar részvételnek.
Nincs mire szerénynek lennünk!
Viszont Ungváry igazán sokat tesz egy, a hatalom torzításait kiigazító, valóságos történelem ismeret meghonosításáért. Ez a kiváló munka, amely említésre érdemes. A Doctus és a korszerű műveltség róla (is) szól.

A tudás hatalom, a hatalom tudása viszont torzításra képes.

***

Témánkba vág:

Két karcolat – hogy legyen egy jó helyük

Őskeresés, személyes történelem